Akarsz netán róla egy kicsit beszélgetni?

Akarsz netán róla egy kicsit beszélgetni?

Kortárs zenés darab, a Csoportterápia című „mjuzikelkámedi” az Egri Pinceszínház előadásában.

Nyilván minden színházszeretőnek van elképzelése arról, milyen darabokat érdemes műsorra tűzni nyáron. Az Egri Pinceszínház szerelemből született, egy baráti beszélgetés nyomán. Az évek során izgalmas repertoárt alakítottak ki, s olyan produkciókat hoztak létre, amelyet magáénak érezhet a helyi publikum. Nemcsak azért, mert a közönségnek kedves arcok szerepelnek az előadásokban, hanem mert sugárzik a színpadról az elhivatottság, a színház és a nézők szeretete is. Eddig azonban úgy tűnhetne, kiszámítható a kínálat, ám ez koránt sincs így, s erre igazán jó példa az idei bemutatók sora.

Az első ugyanis mindjárt egy kortárs zenés vígjáték, pontosabban „mjuzikelkámedi”, a Bolba Tamás, Szente Vajk és Galambos Attila triónak a Madách Színház musical-pályázatán első díjat szerzett műve, a Csoportterápia. Szóval egy sokak számára ismeretlen darab, amely a leírás alapján könnyed és zenés, de a fenti okokból mégis rizikós.

Elöljáróban leszögezem – még ha meg is köveznek érte –, a műtől nem ájultam el. Bár a téma aktuális és érdekes, mintha hiányozna belőle valami. Érdekes ugyanakkor, hogy az egri előadást igenis szeretem. Van benne valami, amitől szívesen kapcsolódik be az ember a csoportterápiába. Szeretet, gondolat, figyelem.

Ez kétségtelenül köszönhető Méhes László rendezőnek, aki úgy fogta fel a munkát, hogy a közönség ne haknit kapjon, hanem valódi produkciót, s számos ötletes megoldással fűszerezte meg a munkát.
A történet alapvetően egyszerű: hat ember érkezik egy művelődési ház kis termébe. Csoportterápiára jöttek, mert mindannyiuknak van valami gondja. Ám az orvos, hiába várják, csak nem érkezik meg, ezért arra jutnak, meghallgatják a másikat. Nem feltétlenül azért, hogy segítsenek egymáson, inkább csak egy kicsit magukon.

Aztán szépen lassan rájönnek, a kettő végső soron nagyon is közel áll egymáshoz. Van itt megrögzött hazudozó (Tatár Gabi), testkép-zavaros fiatal lány (Erdélyi Tímea), amnéziás ifjú (Puskás Péter), hipochonder (Baráth Zoltán), problémás balett-táncos (Gulyás Herman Sándor) és unatkozó feleség, aki nem kap parkolóhelyet a plázában (Dimanopulu Afrodité). Szóval ők ülnek le beszélgetni egymással, mi pedig hallgatjuk őket. Tesszük ezt szívesen, mert rólunk is beszélnek. Jó, persze kinagyítva, hiszen mi nem felejtjük el ötpercenként, hogy kik vagyunk, s nem fertőtlenítünk mindent, amihez hozzáérünk, de végső soron mindennapi problémákról hallunk. Valószínűleg mi vagyunk a hetedik résztvevő a csoportterápián, betegként és orvosként egyszerre.

Elgondolkodunk, valóban több figyelmet kapnánk-e titkos ügynökként, probléma-e a beszédhiba, odafigyel-e ránk eléggé a párunk… A szöveg szellemes, nem bántó, ami rendkívül fontos, hogy nevetve, kívülről nézhessük a gondokat, amelyek mindennaposak a társadalomban. A téma ugyanis, bár sok humorral tálalják, fontos. Az előadás azonban – szerencsére – nem akar túl komoly lenni, hanem valódi szórakozást kínál az érsekkerti tó partján.

Tatár Gabi következetesen kemény, egészen addig, míg Trixi meg nem nyílik, Gulyás Herman Sándor végig remekül poentíroz, Erdélyi Tímeáról megtudjuk, hogy remek színésznő, akitől még nagyon sokat kaphatunk, Puskás Péter több, mint énekes, Baráth Zoltán kiváló humora mellett fontos pillanatokkal lep meg, s Dimanopulu Afrodité képes egyedül is elvarázsolni a színpadon.

Méhes László látványban (is) gondolkodott, a vetített háttér nem egyszeri vagy öncélú, hanem remekül egészíti ki a produkciót, s persze, számos poénnal is szolgál, ugyanakkor nem viszi el a figyelmünket mindarról, ami a színpadon történik. Szent-Ivány Kinga koreográfiája összhangban áll e videókkal, mégis rendre újat hoz, kivált a musical-paródiánál. Az előadás végi werkfilm bemutatása pedig különleges pluszt ad, hogy hazavigyük magunkkal az élményt, s belepillanthatunk abba a „csoportterápiába”, amit az alkotók próbafolyamatként ismernek. Igazi örömjáték ez, sok munkával, kreativitással, a publikum legnagyobb örömére.

A heol.hu tapsa Baráth Zoltáné

A Babszem Jankó Gyermekszínház vezetője idén három bemutatóban is színpadra áll az Érsekkertben, ráadásul ezek mindegyike felnőtt-előadás. Baráth Zoltánról mindenki tudja, remek humora, improvizációi igazi adu ászt jelentenek egy-egy nyári produkcióban, s így van ez most is. Gyakorlatilag képes pillanatról pillanatra megújulni, s megnevettetni a közönséget, ugyanakkor a testvérét elvesztő Lajos figurájában ott az elmondhatatlan bánat, amit végig a helyén kezel. Igazi csapatjátékos, aki, ha kell, feladja a labdát a társaknak, máskor önmaga csapja le azokat, remek ritmusérzékkel és pontossággal.