„Egy képen keresztül hat egy emberre egy másik ember”
Szabad festést tartanak a IV: Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelep művészei augusztus 13-án, csütörtökön 17 és 19 óra között az egri Eszterházy téren. Ennek kapcsán beszélgettünk művészetről, „művészieskedésről” és Egerről Szőke Péter Jakabbal, aki a szervező Pinceszínház Eger mellett – Győrfi Andrással – a művésztelep szakmai irányítását látja el.
Neves és tehetséges művészek költöztek negyedik alkalommal Egerbe egy hétre. Mennyire festői város Eger egy művész számára?
Eger egy hihetetlenül jó miliőjű város, amikor sétálgatunk, átérezzük a szépségét. És akikkel találkozunk, azok is nagyon jó emberek, ezért öröm idejönni.
Az V. Egri Érsekkerti Nyári Játékok színpada mellett várjátok a művészet iránt fogékony embereket. Mi a célotok?
Amikor így többen összejövünk, kialakul egy jó közeg, amelyben egészen más az alkotói morál, mint hogyha otthon, a műteremben egyedül dolgozik valaki. Hatunk egymásra nem csak mi, hanem itt az a különleges helyzet állt elő, hogy a színház révén látjuk a színészeket is a próbák, előadások alatt dolgozni, ami nagyon érdekes és inspiráló.
De azon túl, hogy mi nagyon jól érezzük itt magunkat, természetesen az is cél, hogy az emberekhez közelebb kerüljünk, láthassanak minket munka közben, s ez egy kiváló alkalom arra is, ha valaki gyűjteményt kíván építeni.
Ha a férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek, akkor a művészek sokak szerint talán a Jupiterről. Mennyire sikerül közel kerülni itt az emberekhez?
Valóban kialakult az emberekben egy furcsa viszonyulás a művészekhez, mert nem olyan „hétköznapi” munkát csinálunk, mint a többség. Kicsit misztikussá tették, pedig a művészetnek, és azon belül is a képzőművészetnek van egy olyan kézműves része, amit szakmaszerűen csinálnunk. Ugyanúgy meg kell tanulnunk az ecsetkezelést, bánni az anyaggal. S ha van valami istenadta tehetséged, akár egy picike is, akkor a kézműves iparon túl még belekerül valami megfoghatatlan a munkádban, ami művészetté teszi.
Minket – már a helyszínből fakadóan is – elsősorban a színházba jövő közönség látogat meg. Nyilván van olyan, aki csak körbesétál és megy is tovább, de persze akad olyan is, aki aztán lekési az előadást…
A színészek is ecsetet - jobban mondva ebben az esetben festőhengert - ragadtak a Művésztelep Érsekkertben található bázisán
Mint mondtad, ami megkülönbözteti a művészetet a kézművességtől, megfoghatatlan. Talán ezért lehet azt tapasztalni, hogy egyre több a „művészieskedő” ember: van egy jó kamerám, s már fotós vagyok, 3 hónapja gitározom, ideje zenekart alapítani stb. Mi a véleményed erről?
Filmezéssel is foglalkozom, s éppen erről beszélgettünk nemrég, hogy attól, mert veszel egy jó videokamerát, még nem leszel filmrendező. Kell valami, amiről beszélni akarsz. Valami módja, amivel azt a hangulatot, érzelmi erőt meg tudod teremteni.
Vagy például rengetegen fotóznak, mégis nagyon kevés a jó fotó. Mert ha megörökítünk egy pillanatot az életből, s nem játszunk a kompozícióval, a színekkel, akkor az a kép még mindig csak a valóságnak egy kiragadott eleme, ami kevesebb, mint a valóság. Ha csak annyit teszünk a képpel, hogy átvisszük fekete-fehérbe, már hatalmas erőt adunk neki, hiszen a gondolkodásunkban átértékelődik, már nem a valóságot látjuk.
Az nem a technikán, hanem az emberen múlik, hogy mit tud átadni. Ugyanakkor ez a helyzet, hogy egyre több a „fotós”, „festő”, „zenész”, ahhoz vezet, hogy az emberek még inkább elbizonytalanodnak. Amikor az 1900-as évek elején az akadémikus festészethez képest előjött az embernek a kéznyoma, hogy ki miként kezeli az ecsetet, hogyan rakja fel a színeket, mertek mást csinálni, azt – miután 10-20 év alatt megemésztették – nagyon jól fogadták. Mára viszont odáig jutottunk, hogy sok embernél, művésznél csak az számít, hogy milyen kéznyoma van, a szakmaisággal pedig nem törődik, holott a kettőt nem lehet szétválasztani. Ez egy olyan szakma, aminek tudni kell a fogásait, s utána lehet belevinni az egyéniséget. S e kettőből kell születnie egy olyan képnek, ami megszólít, elindít benned valamit. S ez a legszebb, hogy egy képen keresztül hat az emberre egy másik ember.
