V. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelep

Az idén augusztus 7–14. között, az Egri Pinceszínház „Kis-Zsinagógai” (Eger, Hibay Károly utca) alkotóműhelyében immár hatodik alkalommal ad otthont az Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelep programjainak.

A professzionális festőművészekből és szobrászokból álló csapat hétfőtől veszi birtokba az épületet, ahol az érdeklődők munka közben is láthatják a művészeket. Az egy hét alatt született munkákat augusztus 12-13-i nyílt napunkon tekinthetik és vásárolhatják meg a művészet iránt vonzódók.

Szőke Jakab Péter és Ludvig Dániel szakmai iránymutatásai alapján idén is sok tehetséges és nemzetközileg is ismert festő és alkotó érkezik Egerbe. Az itt töltött egy hét alatt a városban élők számára augusztus 11-én „A művészet mindenkié” címmel, különleges és látványos esti meglepetéssel is készülnek majd az alkotók a Dobó téren.

A művésztelep zárásaként az itt született alkotásokból augusztus 13-án 15 órakor nyílik kiállítás a helyszínen, amire mindenkit szeretettel várunk.

A művészek

Ludvig Dániel, Magyarország

1981-ben született Zalaegerszegen. 1999-ben végzett reklámgrafikusként Pécsen. Nagy hatással volt rá festőművész édesapja. Festészetével az ősidőkből eredő emberi érzéseket, ösztönöket, a természet törvényeinek örökkévalóságát szeretné kifejezni. Vonzza az ember előtti időkből és az emberi civilizáció korai időszakából származó, letisztult formavilág, festészetével ehhez keresi a legmegfelelőbb kifejezést, technikákat.

Kedveli a monumentális, plasztikus kifejezésmódot. Legtöbb festménye egy később születendő szobor víziójaként is felfogható. A spanyol viadalok bikáit súlyos, tömör foltokként ábrázolja, a nagyítás és a túlzás művészi eszközét használva. A képi valóság szimbólumokon át üzen a nézőknek. A tüzet, az elemek dinamikáját őserővel felmutató művész saját, egyéni stílust alakított ki fiatal kora ellenére. Kedveli az arany, a narancs, a fekete különböző árnyalatait, mellyel energiával telivé varázsolja a vásznat. Az anyagszerűség szinte megfoghatóvá válik képein. Gyerekkora óta résztvevője hazai és külföldi Nemzetközi Művésztelepeknek (pl. Csuta Művésztelep, Békés; Gyomaendrődi Művésztelep; Ludvig Művésztelep, Nagykanizsa; Tamási Művészkert, Biellai Művésztelep, Olaszország; Lendvai Művésztelep, Szlovénia; Hudek Art Művésztelep, Maria Bistrica, Horvátország).

Korbely István, Magyarország

Már gyermekkoromban érdekelt a rajzolás, s 25 évesen rádöbbentem, hogy a festészet lesz az ami jövőbeli életemet ki fogja tölteni. Majd megismerkedtem Csuta Györggyel, aki a békési művésztelep vezetője. Meghívott a telepére ahol már professzionális művészek dolgoztak. Igazából itt szippantottam bele először a terpentin, lenolaj illatába. Lenyűgözött ez a szentély ahol láthattam a művészeket munka közben. A művésztelep után kinyílt a világ. Meghívtak több szimpóziumra megismerhettem a különböző országok, kontinensek kortárs műveit, ami teljesen megváltoztatta látásmódomat, rálátásom lett egy objektív világképre. Ezt követően jelentkeztem Zebegénybe, művészeti képzésre, Aknay János volt a mesterem a plen air szakon. Nagy szerencsémre ekkor indul Szarvason egy felsőfokú művészeti képzés, és vendégdiákként részt vehettem a foglalkozásokon, főként anatómiai rajzokat, ábrázolást, illetve festészetet tanultam.

1999-ben a munkáim alapján felvettek a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe, ami hivatásos alkotóművésszé avanzsált. Ekkorra már kialakult stílusom volt, sok egyéni és csoportos kiállításokon vettem részt, külföldön és itthon is. A sikerek vittek mindig előre a pályámon, visszaigazolás és motiváció nélkül számomra nehéz lenne az alkotás. Számos galériának dolgoztam, a gyűjtők és a magánszemélyek felfigyeltek munkáimra. A festészet biztosítja a megélhetést a mai napig.

Sebestyén János, Magyarország

Sebestyén János festőművész 1977-től 80-ig a moszkvai Állami Szurikov Képzőművészeti Akadémián – a szentpétervári mellett ez a másik legjelentősebb orosz akadémia – kezdte, és Budapesten a Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Kokas Ignác osztályában fejezte be tanulmányait. Több mint 20 ország tehetségei között fejlődhetett, alkothatott, s az elsősorban ott teremtett kapcsolatai révén azóta is magasan jegyzett nemzetközi művésztelepek rendszeres vendége Európa-szerte.

Belföldön és külföldön egyaránt számos kiállításon vett részt, művei több magángyűjteményben megtalálhatók a nagyvilágban. Idehaza többek között Budapesten az Egyetemi Színpadon (1987-ben), az Operaház Vörös Szalonjában (1990-ben és ’99-ben) Pécsett, Kecskeméten, Szegeden, Nagykanizsán, határainkon túl túl pedig Bécsben, Koppenhágában, Stockholmban, a hollandiai Nordeidében, Goudában és Rotterdamban, a finnországi Hyvinkaa-ban és Helsinkiben állították ki munkáit.

Közreműködött színházi produkciókban (TranzDanz, Magyar Állami Népi Együttes: Pannon Freskó), több könyv jelent meg az ő illusztrációival. A ’90-es végén Nyitott Műterem címmel sikeres összművészeti esteket szervezett, miként a budai várban a Secco Galéria évekig futó, nagysikerű programjai is az ő nevéhez fűződnek.

Ducsai Zoltán, Magyarország

Középiskolás kora óta foglalkozik festéssel, grafikával. Az egri Tanárképző Főiskolán 1988-ban diplomázott rajz szakon. Egerben él, az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium tanára.

Alkotásai állandó kiállításon láthatók : Hotel Szalajka Liget, Hotel Eger – Park, miskolci Art Galéria, egri Oxford International Language School. Festményei és rézkarcai a világ számos pontján megtalálhatóak.

Hullan Bea, Magyarország

Bea a végletek festője. Először is végletes lelkiállapotban, végletes érzelmi állapotban fest. A szélső határait keresi, sohasem középszerű. Nem a „divatos témák, kikötői fizetett arcképek” festője. Sőt: tévedés lenne azt mondani, hogy ő bárminek is a festője lenne. Nem. Beát biztosan máshogy kell megközelíteni: Bea a Hullan Beán „átszűrt” világ festője. Ez így túl bonyolult? Vagy túl egyszerű? Nem tudom. De egyet biztosan tudok: Bea a meghatározhatatlan, a skatulyákba nem zárható, az ösztönös és egyedülálló festők modernkori (jelenkori) méltó és őszinte képviselője. Mert mit csinál Bea? Fest. Egyszerűen csak fest. S, hogy mit fest? Ami csak az eszébe jut. Tájat, felhőt és utat, táncot és zenét, a nőiség megfoghatatlan mélységeit. Talán szerelmet. Tanulatlan, zabolázatlan és zabolázhatatlan, „egyszerű” festőnő. Mert festőnő – mára biztosan. Keretek közé foglalja a bekeretezhetetlen balatoni tájat, újra rajzolja Párizs unalomig ismert képét, fittyet hány Degas táncosnőire – frissebbeket rajzol. Nem tagja sem iskolának, sem irányzatnak – csak fest. Technikailag tud mindent – ösztönösen. Talán megálmodta, talán tudta mindig. Mint mondtam: nem a tudatosság, sokkal inkább a végletek festője. Ebben viszont tudatos: akkor emeli felé az ecsetet, ha lelke mélységeibe enged bepillantást, vagy akkor, ha számunkra (közvetítő nélkül) elérhetetlen magasságokból hoz üzenetet. Bea a jelenszázad festője. Előtte volt minden. Letagadhatatlan. Vele lesz több minden – a képeit látva nehezen letagadható. Túlzás nélkül állítható: megfesti magát, és magán keresztül átszűrve ezt a bonyolult, nehezen – egyre nehezebben – érthető, túlbonyolított és túldimenzionált világot. Mondhatnánk rá, hogy „vissza a gyökerekhez”? Semmiképp. Ő nem visszanyúl valamihez, valakihez, hanem újonnan ver, újonnan vert gyökeret – ebben a gyökértelen világban.

Ludmilla Baitsaeva, Oroszország/Magyarország

Ludmilla Baitsaeva húsz évig textiltechnikákkal foglalkozott, majd 16 éven át tűzzománcokat készített. Néhány éve művészete új irányt vett, amikor elkezdett akrillal, valamint olajjal festeni. A hazája legmagasabb művészeti kitüntetésével is elismert alkotó a kendlimajori művésztelepek rendszeres résztvevője, az oszét régióban pedig ő maga is szervez szimpóziumokat fiatal, tehetséges nők részére. Néhány éve Miháldon is vett egy házat. A képzőművész elmondta: „Hat éve Magyarországon élek – ez a saját döntésem, választásom és álmom volt, hiszen 16 éve, amikor először itt jártam, beleszerettem ebbe az országba. Szóval vettem itt egy házat, ahol egyedül éldegélek. Olyan ez, mint egy magányos utazás, ami egy új élet és új szituációk felé vezet.”

Aljona Shapovalova, Oroszország

Az Észak-Oszétiában született művész 2007 óta tagja az Orosz Művészek Egyesületének és a Művészetek Nemzetközi Szövetségének. Művei számos múzeumban megtekinthetőek, valamin Oroszországban, Svájcban, Szerbiában és hazánkban is megtalálhatóak magángyűjteményekben.

Bereczki Kossack Katalin, Magyarország

Bereczki Kossack Katalin keramikusművész pályájának kezdetétől mélységes vonzódást érzett az ősi kultúrák iránt. Közép-Keletet-európai vonatkozásban elsősorban a pennsylvaniai ősi világkép foglalkoztatta, majd mind szélesebb egyetemes kultúrtörténeti tanulmányokat folytatott. A művész 1977-ben berlini nagydíjat kapott.

A keramikusművész Afrikában a Mali törzsnél élt és dolgozott három hónapon keresztül, így megtanulhatta az ott élő asszonyoktól az ottani kerámiakészítési technikákat. Katalin a törzzsel együtt natúr környezetben bányázta az agyagot és formázta az edényeket, rengeteget tanult tőlük. Azonban ő is tudott nekik valamit tanítani, mert az ottaniak nem ismerték a hagyományos kemencét, ezért megmutatta nekik a kenyérsütésre, főzésre és kerámiaégetésre alkalmas kemencék építését. Bereczki Kossack Katalint az ősi kultúra iránti vonzódás, a természetesség, a nőiség kérdése foglalkoztatja. A keramikusművész Európa számos országában megmutatta műveit, alkotásait láthattuk mind csoportos mind egyéni kiállításokon.

Rostás Beáta Piros, Magyarország

Rostás Beáta, becenevén Piros, Egerben született 1979-ben, jelenleg Egerben él. 2004-ben fejezte be egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának szobrász szakán, Bencsik István tanítványaként. Szakmai sikereiért már diákként Köztársasági ösztöndíjjal és éveken át Heves Megye és Eger város ösztöndíjával jutalmazták. Munkáját 2009-ben, Szerbiában a Nemzetközi Nő Művészek kiállításán „Legjobb kerámia kisplasztika” díjjal, Litvániában az Anyácska című gránit szobrát bronz diplomával díjazták.

Elena Shumacher, Oroszország

Elena Schumacher 1969-ben született Novomoszkovszkban. 1993-ban végzett a Szmolenszk Pedagógiai Intézet grafikai művészet szakán, de csak 15 évvel később kezdett el professzionálisan festeni. A művészeti kritikusok szerint ez volt a művészet győzelme a mindennapi élet szürkesége felett. Csak az első öt évben már 13 egyéni kiállítása volt Oroszországban és külföldön egyaránt.

Szergej Komjagin, Oroszország

Szőke Péter Jakab, Magyarország

Festek, mutatni más szemén át a világot, hogy tudjanak nevetni a bohóc bukfencén, hogy járja táncát Don Quijote Panzával, hegytetőről tájat belássak, mutassak ujjammal lebegő felhők közé, hogy a rút a szépet kézen fogja, a jó ne legyen gyámoltalan többé, hogy a por és olaj legyen szín és fény.

Alakjaimat a valóságból merítem, formálom és keresem a színeiket addig, míg meg nem találom.

Elindít egy emlék, egy látott pillanat vagy egy gondolat. Mikor eldöntöttem milyen történés, alak fejezi ki legjobban azt, amit szeretnék, vázlatokon irányokat, arányokat dolgozok ki, vászonra viszem és a színekkel, a színek ritmusaival megadom a kép hangulatát.

Nem a valóságot festem, mégis igazabbul adják vissza képeim azt, átformálva, más színbe öltözötten, engedve szabadon gondolataimat és érzéseimet őszintén játszani.